Ingatlan és lakás hírek


« vissza a hírekhez


Érettségire lakása lehet a kisiskolás gyereknek


Mind több magyar szülő kezdi el idejében a takarékoskodást kisiskolás gyermeke jövőbeli lakásvásárlására, a tanévkezdést követő időszakban emiatt érezhetően megugrik a gyermekük számára lakáscélú megtakarítás iránt érdeklődők száma – osztja meg tapasztalatait az OTP Lakástakarék.



A cég számításai szerint, annak, aki a gyermeke hét-nyolc éves korától elkezdi a gyűjtögetést lakástakarékkal például havi 20 ezer forinttal, a gyerek érettségijére már legalább nyolcmillió forint ingatlancélra fordítható összeg áll majd a rendelkezésére. Így pedig albérletkeresés helyett reális alternatíva lehet a saját lakás vásárlása a gyerek önálló életkezdésére, vagy egyetemista éveire.
A tanévkezdés időszakában érezhetően megugrik a lakáscélú megtakarítás iránt érdeklődők száma. Mindez arra utal, hogy egyre több szülő igyekszik jó előre felkészülni iskolás gyermeke jövőbeli lakásvásárlására – tapasztalja az OTP Lakástakarék. „A tanévnyitó időszakában minden a gyerekről szól. A tanszerek és felszerelések beszerzése mellett az iskolakezdést ma már egyre több szülő köti össze azzal, hogy elkezdjen a gyermek leendő lakására is gondolni és félretenni” – mondja az OTP Lakástakarék vezérigazgató-helyettese. Köntös Péter szerint a megtakarítási termék iránti növekvő érdeklődés annak is köszönhető, hogy egyre több szülő ismeri fel és használja ki a konstrukció előnyeit - a befizetések után járó 30 százalékos, akár évi 72 ezer forintos állami támogatást, a jelenleg 13 százalék feletti hozamot.
A magyarok egyre inkább mernek hosszabb távon tervezni, ezért láthatóan erősödik bennük az öngondoskodási szándék. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt években érezhetően nőtt a lakástakarék szerződéseknél az átlagos megtakarítási idő, 4,5 évről 6 évre. Növekedett a havi átlagos megtakarítási összeg is: 20 százaléknál nagyobb mértékben emelkedett 2011 óta, meghaladva a 16 ezer forintot.

 

„Azok a szülők, akik már a gyerek 7-8 éves korában elkezdik a lakáscélú spórolást, az érettségi elérkeztéig elegendő megtakarítást képezhetnek ahhoz, hogy a főiskolás-egyetemista éveket vagy akár az önálló életet saját ingatlanban kezdhesse a gyermekük, és ne albérletre kelljen havi tízezreket költenie” – véli Köntös Péter. Az OTP Lakástakarék számításai szerint ugyanis havi 20 ezer forint megtakarításával 10 év alatt közel 8 millió forint ingatlanvásárlásra használható összeg gazdálkodható ki lakástakarékkal.
 

Bodnár Balázs, az OTP Ingatlanpont országos ingatlanközvetítő-hálózat értékesítési vezetője úgy számol, hogy ekkora összeg önállóan is elegendő lehet egy kisebb, fővárosi garzon megvásárlására, a vidéki városokban pedig már egy nagyobb lakás is kijöhet belőle.
 

Ha pedig kihasználva a lehetőségeket, egyszerre több lakástakarékot is köt a család, akkor értelemszerűen megtöbbszöröződhet az összegyűjthető pénz, ami még szélesebb választási lehetőséget biztosít az ingatlan tekintetében. Bodnár Balázs tapasztalatai szerint, már most is egyre gyakrabban fordul elő, hogy azok a családok, akik anyagilag megengedhetik maguknak, inkább vásárolnak lakást az egyetemista/főiskolás gyermeküknek egy albérlet fizetése helyett. Ez a lépés befektetésnek sem rossz, hiszen egy másfél-kétszobás lakást megvásárolva, annak egyik szobáját más egyetemistáknak kiadva ki lehet gazdálkodni a rezsiköltségeket, vagy a hitel törlesztőjének egy részét.
forrás: vg.hu




« vissza a hírekhez

Á.SZ.F.   •   ADATVÉDELEM   •   HITEL, LÍZING FINANSZÍROZÁS   •   ÉRTÉKBECSLÉS   •   BIZTOSÍTÁS   •   ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY   •   ÜGYVÉDI SZOLGÁLTATÁS
Copyright © 2010-2018 Minden jog fenntartva.   •   hasznos linkek   •   Első Ingatlan Centrum